2010. május 16., vasárnap

Epres-citromos fordított torta

A recept az Elle a table márciusi számából van: egy alaptésztára 5 féle verziót mutatnak be, én most a citromosat választottam (volt még natúr, bogyós gyümölcs, alma, körte feltéttel).

A recept roppant egyszerű, el lehet készíteni különálló, kisebb formákban is. Én 18 centis tortaformában sütöttem meg kétharmadnyi tésztából (eredetileg ilyenben kellene sütni).

Hozzávalók (az eredeti mennyiség):

3 tojás
15 dkg porcukor
15 dkg liszt
20 dkg olvasztott vaj
vanília ízlés szerint
1 csipet só

A karamellhez:
15 dkg cukor
4 evőkanál víz
4 csepp citromlé

A tetejére:
2 citom
2 evőkanál cukor
pár szem eper

A citromokat alaposan megmossuk, felkarikázzuk és egy kis lábasba tesszük: felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje és megszórjuk a cukorral. Kis lángon kb. 10 percig főzzük, amíg meg nem puhulnak a karikák. Lecsöpögtetjük, az epret felszeleteljük.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tortaformát kivajazzuk, ha kapcsos a forma, akkor alufóliával körbetekerjük.

A tojásokat a cukorral és a vaníliával fehéredésig keverjük, majd a lisztet és az olvasztott vajat is beledolgozzuk, szintén folyamatosan keverve.

A karamellhez a cukrot és a vizet lassú tűzön, 5-6 perc alatt szép barna karamellé főzzük, a tűzről levéve hozzáadjuk a citromlevet.

A karamellt a forma aljába öntjük, ráhelyezzük a citromkarikákat és az eperszeleteket, majd rásimítjuk a tésztát. Ha nagy formában sütjük, akkor 40 perc múlva kivesszük a sütőből is kiöntjük a formából (a 18 centis 35 perc alatt sült meg).

1 megjegyzés:

Bianka írta...

Csodás lehet

Blog Widget by LinkWithin