2009. december 10., csütörtök

Pirog

Nem tudom mennyire lett autentikus életem első pirogja, a receptet az Orosz kulinária c. könyvből szereztem.



Hozzávalók:
2 dkg élesztő
1,25 dl tej
1 tk cukor
25 dkg liszt
1 tojássárgája
7,5 dkg vaj
1 nagy csipet só

a kenéshez 1 tojás

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos cukros tejben. A puha vajat a tojássárgájával krémesre keverjük, hozzáadjuk a sóval elkevert liszt felét, eldolgozzuk, majd jöhet a felfuttatott élesztő és a liszt másik fele. A tésztát addig gyúrjuk, amíg rugalmas, nem ragadós tésztát kapunk (ha szükséges, egy kis lisztet még adhatunk hozzá). Konyharuhával letakarjuk és meleg helyen duplájára kelesztjük.

Amíg kel a tészta, elkészítjük a tölteléket:
káposzta, reszelve
só, bors
kevés vaj

Negyed fej káposztát lereszelünk, a vajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, majd hagyjuk kihűlni.

Ha a tészta megkelt, 8-10 mm vastagra nyújtjuk. Tetszés szerinti nagyságú korongokat szaggatunk belőle, a korongok szélét megkenjük a felvert tojással, 1 púpozott kiskanálnyi tölteléket a korong egyik felére halmozunk, ráhajtjuk a másik felét és a széleket jól összenyomkodjuk. A pirogokat megkenjük a felvert tojással és kb. 10 percig kelesztjük a tepsiben. 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.

(az eredeti receptben a káposztás töltelékbe kerül főtt tojás, petrezselyem és kapor is).

2009. november 29., vasárnap

Almás-karamellás torta



Hozzávalók

1 csomag leveles tészta
7 dkg vaj
10 dkg kristálycukor
fahéj ízlés szerint (jó sok)
kb. 80 dkg alma, vékonyra szeletelve
10 dkg durvára tört dió
1 ek. citromlé

A sütőt előmelegítjük 175 fokra, a leveles tésztát kör alakúra nyújtjuk és kibélelünk vele egy 24 centis, sütőpapírral bélelt lepényformát. 8 perc alatt vakon elősütjük.

Közben a vajat és a cukrot egy serpenyőben karamellizáljuk, hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott almát, a fahéjat és a citromlevet. Pár perc alatt, a serpenyőt rázogatva, megpároljuk az almát (ne főzzük szét).

Az almákat eloszlatjuk a kihűlt tésztán, megszórjuk a dióval. A serpenyőben maradt karamellt besűrítjük és a tortára kanalazzuk. Visszatesszük az egészet a 175 fokos sütőbe és addig sütjük, amíg az alma és a dió szépen megbarnul a tetején.

Gesztenyés-csokis kocka

Gesztenyés sütit kívántam, de azonnal. A sorsra bíztam a döntést: ha lesz a közeli abc-ben, akkor sütök, ha nem (és amúgy nagyon ritkán van), akkor nem. Volt, íme a recept, ihletet Csokiparánytól merítettem.


Hozzávalók:

25 dkg gesztenyemassza
3 nagyobb tojás, szátválasztva
9 dkg porcukor
10 dkg puha vaj
10 dkg liszt
1 csipet só
3-4 ek. tej
2 ek. rum (nálam Bacardi)
1/2 cs. sütőpor
10 dkg tejcsoki, apróra tördelve
8 dkg darált dió

A mázhoz
8 dkg tejcsoki
2 ek. olaj

A tojások sárgáját kikeverjük a porcukorral, hozzákeverjük a puha vajat, majd a szétnyomkodott gesztenyepürét is, fellazítjuk a tejjel és hozzáöntjük a rumot is.

Egy másik tálban elvegyítjük a lisztet, a sütőport és a darált diót, és apránként a gesztenyés masszához keverjük, végül óvatosan beleforgatjuk a tojások felvert habját és a csokidarabokat is.

A tésztát kivajazott tepsibe öntjük, és 175 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, a csokit gőz fölött vagy mikróban megolvasztjuk az olajjal, és egyenletesen elosztjuk a tészta tetején. Ha megdermedt, kockára vágjuk.

2009. november 1., vasárnap

Lekváros-diós kekszek

Az eredeti receptet még tavasszal találtam a Simply recipes blogon. Bár a hempergetős fázis egy kicsit macerás, megéri a küzdelmet mert a házi barack- és málnalekvár nagyon jól passzol a dió-mogyoró keverékkel a kekszek oldalán.


Hozzávalók:
1 csésze szobahőmérsékletű vaj
½ csésze cukor
2 tojás, szétválasztva
1 tk. vaníliakivonat
1 csipet só
2 csésze liszt
1 csésze dió-mogyoró keverék, durvára vágva
lekvár

A vajat kikeverjük a cukorral és a vaníliával, belekeverjük a tojások sárgáját. Ezután jöhet a liszt és a só is: a tésztát gombóccá gyúrjuk és 30 percre a hűtőbe tesszük.

A diót és a mogyorót aprítógépben durvára őröljük, a tojások fehérjét kissé felverjük.

A tésztából először kis golyókat formázunk, majd jöhet a hempergetés. Először a felvert tojásfehérjébe mártjuk, majd a diós-mogyorós keverékbe, ezután mehetnek a gombócok a sütőpapírral kibélelt gáztepsibe. Ha mindegyik gombóc a tepsin van, a hüvelykujjunkkal mélyedést nyomunk a gombócok közepébe és megtöltjük őket lekvárral (de ne töltsük túl).

175 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük.

2009. október 31., szombat

Sütőtökös süti

Tavaly már próbálkoztam sütőtökös sütivel, de teljes kudarcba fulladt a dolog, úgyhogy nem is kísérleteztem vele többet. A héten Pioneer Woman oldalát böngésztem és ott találtam egy olyan receptet, amiről úgy gondoltam, hogy talán sikerülni fog. Mivel lusta voltam, nem muffinokat készítettem, hanem a tésztát egy 25x10 cm-s formában sütöttem ki. Az állagával nem teljesen vagyok elégedett: azt vártam, hogy olyan répatorta jellegű lesz, de ennek tömörebb lett a tésztája.

Hozzávalók:

1 csésze liszt
½ csésze cukor
2 teáskanál sütőpor
1 és ½ teáskanál fahéj
½ teáskanál őrölt gyömbér
1 narancs reszelt héja
½ teáskanál só
4 kanál vaj
½ csésze tej (eredetiben sűrített tej)
1 csésze sütőtökpüré
1 tojás
1 és ½ teáskanál vaníliakivonat
1 maréknyi apróra vágott dió


ha muffint sütünk (a tetejére)
2 kanál cukor
1 teáskanál fahéj


A sütőtököt megsütjük (kb 1/8 tökből lett 1 csészényi), a húsát kikaparjuk, villával összetörjük (bátrabban átpasszírozzák egy szűrőn). A száraz hozzávalókat és a fűszereket egy tálban összekeverjük. A vajat megolvasztjuk, hozzákeverjük a sütőtököt, a tojást majd a száraz hozzávalókat és a tejet, legvégül a diót is. A sütőformát kibéleljük sütőpapírral, a tésztát beleöntjük és 175 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Én 55 percig sütöttem, de így utólag tovább sütöttem volta, a tésztája túl tömör lett.
Ha kihűl, készíthetünk a tetejére porcukorból és narancsléből készült bevonatot vagy akár Pioneer Woman sajtkrémes dekorációját.

Ha muffin formában sütjük, akkor a sütési idő 25 perc (az eredeti recept szerint), ekkor sütés előtt meg kell szórni a tetejüket a porcukros-fahéjas keverékkel.

2009. szeptember 28., hétfő

Crème brûlée

Hosszú előkészületek után végre itt van. Sikerült.

A rákészülés:
2008 november: kerámiatálkák vásárlása
2009 tavasz: karamellizáló pisztoly beszerzése
2009 május: gázpatron felkutatása
2009 szeptember: elkészítés

Ez csaknem egy év. De megérte, mert (per pillanat) ez életem egyik legjobban sikerült desszertje lett.



A recept Chilitől van, a Magyar Narancsban jelent meg júliusban.

Íme:
3 dl jó minőségű tejszín (pl. Cserpes)
1,5 dl magas zsírtartalmú tej
4 tojássárgája
8 dkg cukor
1 db vaníliarúd (én szégyenszemre kivonatot használtam)
a tetejére 1-1 kanál nádcukor

A tojássárgákat alaposan kikeverjük a cukorral és a vaníliával, hozzáadjuk a tejszínt és a tejet, majd hűtőbe tesszük (Chili egy éjszakát ír, hogy a vanília jól átjárja a tejszínt). Másnap a sütőt 150 fokra előmelegítjük. A tejszínes-tojásos keveréket átszűrjük, 6 kis kerámiatálkába öntjük. A tálkákat tepsibe állítjuk, amit felöntünk forró vízzel (kb. a tálkák 2/3-ig álljon a víz), alufóliával lefedjük és mehet a sütőbe. Én 50 percig sütöttem, de félidőben levettem az alufóliát. A közepe még legyen rezgős, ekkor kapunk másnapra megfelelő állagú krémet. Ha kihűlt, legalább 3 órára hűtőbe tesszük.
Másnap 1-1 kanál cukrot szórunk a krém tetejére és a pisztollyal karamellizáljuk (ennek hiányában a sütő grillfunkcióját használjuk).

2009. augusztus 26., szerda

Áfonyás pite

Miután Áginál, Millie-nél és Flat-cat-nél is találkoztam áfonyás sütivel, kedvet kaptam.



Hozzávalók a tésztához:
35 dkg liszt
18 dkg vaj
1 kávéskanál só
2 evőkanál porcukor
kb. ¼ csésze jéghideg víz

a töltelékhez:
kb. 50 dkg áfonya
2-3 evőkanál porcukor
2 evőkanál keményítő
1 evőkanál Creme de cassis

A lisztet elkeverjük a sóval és a porcukorral, hozzáadjuk a hideg, felkockázott vajat és elmorzsoljuk benne. Ezután hozzáadjuk a vizet is, összegyúrjuk a tésztát és a hűtőbe tesszük kb . fél órára.

Fél óra múlva a tésztát 2/3 – 1/3 arányban szétosztjuk, a nagyobb adagot piteforma nagyságúra nyújtjuk (a forma oldalát is fedje be a tészta). A töltelék hozzávalóit összekeverjük és a tésztára öntjük. A kisebb részből csíkokat vagy csillagokat szaggatunk és kidekoráljuk a pite tetejét. A felvert tojással megkenjük és 180 fokos előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt megsütjük.

2009. augusztus 21., péntek

Mini mákos cheesecake

Az ihletet Maci mákos zebratortája és Stahl Judit túrós rétes muffinja adta.

Hozzávalók:

1 cs. réteslap
25 dkg túró
20 dkg mascarpone
2 tojás
12 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
1 kanál liszt
1 dl tejföl
8 dkg mák

vaj a réteslapok kenéséhez

Először összeállítjuk a tölteléket: a túrót botmixerrel pépesítjük, hozzákeverjük a mascarponét, a 2 féle cukrot, a tojásokat, a lisztet, a tejfölt, végül a mákot is.

A réteslapot akkora négyzetekre vágjuk, amekkorával ki tudjuk bélelni a muffintepsi mélyedéseit. A tepsit kivajazzuk, majd a réteslapokat szétosztjuk a formák között, fontos, hogy mindegyik réteget bekenjük vajjal. Amikor elfogyott a réteslap, a tölteléket belekanalazzuk a mélyedésekbe és 160 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a kilógó rétestészta már ropogós, és a töltelék sem tapad a hústűre. Én langyosan kóstoltam, de ha meg tudjuk várni, akkor hagyjuk kihűlni.

2009. augusztus 11., kedd

Repedt cookie

Recept Makkától



Hozzávalók:

170 g csokoládé
100 g vaj
½ csésze cukor
2 tojás
1 ½ csésze liszt
2 ek. kakaópor
¾ tk sütőpor
¼ tk só
porcukor a hempergetéshez

A boltban nem volt étcsokoládé, az ehhez legközelebb álló a rumos-diós töltelékes Tibi csoki volt, úgyhogy azt használtam, kipótolva némi Cote d'or-ral.

A csokit felolvasztjuk a vajjal és félretesszük, amíg egy tálban összekeverjük a lisztet, sütőport, sót és kakaóport. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a csokis-vajas keveréket, majd a száraz hozzávalókat is. Nem teljesen szilárd masszát kapunk, de 1,5-2 óra a hűtőben jót tesz neki és megdermeszti.

Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, a sütőt előmelegítjük 185 fokra. A tésztából kis golyókat formázunk, meghempergetjük a porcukorban és a tepsire helyezzük, de nem túl szorosan egymás mellé (ha a gombócok nagyon beszívnák a porcukrot, még egyszer meg lehet őket hempergetni). Tetejüket kissé ellapítva, 12 perc alatt készre sütjük: belül puha, kívül ropogós.

2009. július 4., szombat

Clafoutis

Nyár, meggy, ismét clafoutis: most Pierre Hermé receptje alapján.


Hozzávalók:

50 dkg meggy vagy cseresznye
7 dkg porcukor
3 dkg kristálycukor
12,5 dkg liszt
3 tojás
1 csipet só
3 dl tej

A meggyet/ cseresznyét kimagozzuk, a kristálycukorral megszórjuk és kb. 30 percig állni hagyjuk.
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a lisztet, a sót és a porcukrot. A tojást habosra keverjük, majd apránként hozzákeverjük a lisztes keveréket, végül a tejet is.
Egy 24 cm-s lepényformát vagy szögletes kerámiatálat kivajazunk, az alján egyenletesen elosztjuk a gyümölcsöt és ráöntjük a tésztát.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt megsütjük. Hidegen a legfincsibb.

2009. június 21., vasárnap

Kifli

Gyerekkoromban imádtam a kiflit, csak úgy simán, vajjal megkenve. Sajtkukacnál találtam ezt a receptet, nagyon finom, gyerekkort idéző kifli lett belőle (és legalább a házi eperlekvárt is felavathattam).


Én csak 8 darab kiflit sütöttem, így a hozzávalók mennyisége a következők szerint alakult:

35 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
2,5 dkg vaj
1 tk. cukor
1tk só

1 tojás sárgája a kenéshez

A hozzávalókat a kenyérsütőgépben készre dagasztjuk.

Mikor kész a tészta, 2 felé osztjuk és kerek lapokat nyújtunk belőle. A lapot 4 cikkre vágjuk, a szélesebb részénél kezdve feltekerjük, kifli alakúvá formázzuk, tepsibe helyezzük, majd megkenjük a kevés tejjel elkevert tojássárgájával. Én még kb. 15 percet kelesztettem a tepsiben, amíg a sütő bemelegedett.

210 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük (a sütő aljába tegyünk egy tálnyi vizet is).

Meggyes-mákos kuglóf

Ez a kuglóf egy múlt heti termés, az eredeti recept Latsiától származik (itt).

Hozzávalók:

35 dkg liszt
1 tk. sütőpor
13 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
3 tojás
18 dkg vaj
1,5 dl tej
10 dkg darált mák
1 üveg magozott meggy


A lisztet elkeverjük a sütőporral; a vajat és a 2 féle cukrot kikeverjük, a tojásokat egyenként adjuk hozzá és sima masszává keverjük. Fokozatosan hozzáadagoljuk a lisztet és a tejet, majd a lecsöpögtetett meggyet is. A tésztát két felé osztjuk, az egyik felébe belekeverjük a darált mákot. A kuglófformába felváltva teszünk 1 kanál sima meggyes masszát, majd egy kanál mákosat (úgy, mint a márványkuglófnál).

180 fokos előmelegített sütőben kb. 45-50 perc alatt megsütjük.

2009. június 4., csütörtök

Süti a menzán

Franciaországban...

2009. június 2., kedd

Sablé viennois

Az eper már megvolt minden fomában és mennyiségben: magában, turmixban, epermisuként, kosárkában. Mivel a változatosság gyönyörködtet, bevállaltam egy kis csokis kekszet, Pierre Hermé receptje alapján.


Hozzávalók kb. 25 darab kekszhez:
13 dkg liszt
1,5 dkg jó minőségű kakaópor
12,5 dkg puha vaj
5 dkg porcukor
1 csipet só
1 tojásfehérje

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A vajat habosra keverjuk, hozzászitáljuk a porcukrot, és ezzel is alaposan kikeverjük. Belejön még a csipetnyi só is. A tojásfehérjét felverjük; a lisztet és a kakaóport egy tálba szitáljuk.

A fehérjét apránként, a kakaóporos liszttel felváltva a vajhoz keverjük. Nem kell túldolgozni, csak homogén masszává kell keverni. A tészta 1/3-át habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsibe W formákat nyomunk (5 cm hosszú, 3 cm széles). A kekszek között legyen legalább 2-3 cm hely.
Kb. 10-12 percig sütjük.

2009. május 17., vasárnap

Rebarbarás süti

A zöldségesnél találtam rebarbarát és mivel még soha nem készítettem rebarbarás édességet, úgy éreztem, itt az idő. Szétnéztem a blogokon, hogyan lehetne felhasználni: annyi kiderült, hogy passzol hozzá a fahéj és a narancs, így ezt a két alapanyagot én is beletettem a sütimbe, a tésztához pedig egy régebbi receptet használtam fel.
Az édes, ropogós morzsa és a savanykás narancs-rebarbara együttes nagyon ütős lett...

Hozzávalók:

Az alsó réteghez:
24 dkg liszt
16 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
1 csipet só
1 tojássárgája
2 ek. tejföl

A morzsához:
10 dkg vaj
15 dkg liszt
15 dkg cukor

A töltelékhez:
½ kg rebarbara
4 kanál nádcukor
fahéj
narancslekvár

Az omlós tésztához a lisztben elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a porcukrot, vaníliás cukrot, a sót, a tojássárgáját és a tejfölt, majd összegyúrjuk. Hűtőbe tesszük, amíg előkészítjük a süti többi részét.

A morzsához összekeverjük a lisztet és a cukrot, a vajat felolvasztjuk és hozzáadjuk a lisztes keverékhez, morzsaszerű képződményt kell, hogy kapjunk. Ezt is bedobjuk a hűtőbe az omlós tészta mellé.

A rebarbarát megmossuk, megpucoljuk, apróra vagdossuk. Hozzáadjuk a nádcukrot és a fahéjat.

Egy piteformát kivajazunk, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tészta alsó részét piteforma nagyságúra nyújtjuk, megkenjük egy réteg narancslekvárral. Erre kerül a rebarbara, majd pedig a morzsa.

Kb. 45 perc alatt sül meg, hidegen szeleteljük.

2009. május 16., szombat

Briós

Egyik kedvenc francia blogomon a B comme bon-on találtam ezt a receptet: nagyon finom reggeli (és uzsonna, plusz vacsora) lett belőle vajjal és házi lekvárral.

Hozzávalók:

10 dkg vaj (olvasztva)
5 dkg cukor
30 dkg liszt
1 tasak szárított élesztő
2 tojás
1 dl langyos tej
1 kávéskanál só

A hozzávalókat a kenyérsütő gépbe tesszük, másfél óra alatt megkelesztjük. Ha a tészta megkelt, liszteszett deszkára öntjük és jól átgyúrjuk. 12 egyenlő részre vájuk, mindegyikből kis gombócot formázunk. Egy konyharuhával letekarva pihentetjük, amíg a muffintepsi mélyedéseit kivajazzuk. A gombócokat a formákba helyezzük és kb. ½ órán át kelesztjük. Sütés előtt a tetejüket egy tojássárgája és 1 kanál víz keverékével megkenjük.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük, kb. 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük, a formákból még melegen kiszedjük.

Karamelltorta

Dolce Vita tortája (itt) nem hagyott nyugodni, bár szinte minden hozzávalót mással helyettesítettem, isteni finom lett. A fűszeres speculoos keksz nagyon finoman harmonizál a karamellel és nem is túl édes, mert a karamellen kívül nem kerül bele plusz cukor.


Hozzávalók (18 centis tortaformához):
15 dkg speculoos
10 dkg vaj
50 dkg mascarpone
6 ek. cukor
1 dl tejszín

A kekszet megőröljük, összekeverjük 7 dkg olvasztott vajjal, és a sütőpapírral bélelt formába lapogatjuk.

A cukorból karamellt készítünk, majd nagyon óvatosan, apránként hozzákeverjük a tejszínt és a 3 dkg vajat, majd csomómentesre keverjük. Levesszük a tűzhelyről, kicsit hűlni hagyjuk. Pár kanál adag mascarponét kikeverünk egy kis adag karamellel, fokozatosan adjuk hozzá a maradékot. Ezután kanalanként jöhet a többi mascarpone is. Ráhalmozzuk a kekszes morzsára és 1 éjszakára hűtőbe tesszük.

2009. április 14., kedd

Ischler

Nagy fejtörést okozott a húsvéti süti kiválasztása: bár imádom a hagyományos húsvéti sütiket, nem akartam megkockáztatni, hogy ismét nekem kell elfogyasztanom egy egész tepsi süteményt, ezért inkább valami aprósüti receptet kerestem. Ischlert kb. már 6-8 éve nem sütöttem, sőt a receptet sem találtam a füzetemben. Így találtam meg ezt.


Hozzávalók:
5 dkg porcukor
10 dkg vaj
14 dkg liszt
5 dkg darált dió (vagy mandula)
1 csipet fahéj

a töltelékhez: málna- és narancslekvár
a bevonathoz: 8 dkg csoki és egy kevés olaj

A tészta összetevőit (cukor, liszt, dió, fahéj) egy tálban összekeverjük, hozzáadjuk az apróra kockázott vajat és összegyúrjuk (egy kanál vizet adtam hozzá). Egy órára a hűtőbe tesszük. A tésztát fél kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a kis korongokat. 200 fokon kb, 15 perc alatt megsütjük, gyakran ellenőrizve, hogy nehogy túlságosan megbarnuljon. Amikor kihűlt, narancs- vagy málnalekvárral összeragasztunk 2-2 korongot.
A csokit megolvasztjuk, egy kevés olajat keverünk hozzá, és a korongokat bevonjuk vele.

Áfonyás csokis keksz

A receptet a Nagy süteménykönyvben találtam, amikor keksz-receptekre vadásztam. A vörösáfonya beszerzése miatt rákészülést igényelt, de megérte. A csokidarabok sütés közben finoman karamellizálódtak, az édes-savanykás kombináció nagyon ütős.


Hozzávalók:
5 dkg vaj
15 dkg liszt
½ tk. sütőpor
1 tk. fahéj
9 dkg cukor
120 ml tej
12 dkg vörösáfonya
½ bögre fehér csoki

A sütőt 190 fokra előmelegítjük. A lisztet, a sütőport, a fehéjat összekeverjük. Hozzámorzsoljuk a vajat és a cukrot, majd a tejet, áfonyát és az apróra vagdalt csokit. Kis kupacokat halmozunk a sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól kis távolságra, és kb. 15-17 perc alatt megsütjük. Ha a sütik széle barnul, akkor vegyük ki, mert nem jó, ha nagyon kiszárad.

16 db keksz lett belőle.

2009. április 13., hétfő

Répatorta

A répával való kapcsolatom folyamatosan fejlődik: gyerekkoromban utáltam, aztán csak reszelt formában, kis mennyiségben ettem meg, később jöhetett nagyobb darabokban is; de hogy én sütemény formájában is megegyem, az elképzelhetetlen volt. Egészen 2 héttel ezelőttig, amikor is a húgom répatortát sütött és én megkóstoltam. Másnap pedig meg is sütöttem.


Hozzávalók:
30 dkg répa
25 dkg barna cukor
1 cs. sütőpor
½ kávéskanál szódabikarbóna
fahéj, szegfűszeg ízlés szerint
15 dkg durvára vágott dió
20 dkg liszt
4 kisebb tojás
1,5 dl olaj
1 narancs lereszelt héja
kb. ½ dl narancslé

A répát lereszeljük, a száraz hozzávalókat (cukor, liszt, szódabikarbóna, sütőpor, dió, fűszerek) egy tálban elvegyítjük. Egy másik tálban a tojásokat nagyjából összekeverjük az olajjal, majd a száraz keverékhez öntjük. Hozzákeverjük a reszelt répát, a narancs héját és a narancslevet is. Kicsit állni hagyjuk, hogy a répa egy kis levet eresszen. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt megsütjük.

Ha a tészta kihűlt, a tetejét 18 dkg porcukor és 1,5 citrom levéből készült keverékkel díszítjük.

2009. március 27., péntek

Csokis-málnás tortácskák

A recept az Elle a table 2008 szeptemberi számából van: általában cetlikkel jelölöm, hogy mit szeretnék megsütni, ezért mindegyik újságom és könyvem tele van szép színes cetlikkel. Most is a véletlen műve volt, hogy elsőre megtaláltam, amit kerestem.
Ezt.



Hozzávalók:

Az omlós tésztához (9 darab tortácskához):
6,5 dkg porcukor
6,5 dkg vaj
12,5 dkg liszt
½ tojás

A csokihoz:
20 dkg keserű csoki
1,5 dl tejszín

A töltelékhez:
pár kanál dió- vagy mogyorókrém
banán vagy málna

A tésztához a vajat elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a porcukrot, majd a tojást is, és homogén tésztává gyúrjuk. 60 percre a hűtőbe tesszük. (Ezt Pierre Hermé könyvéből készítettem).

A mini tortaformákat kivajazzuk, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztát kinyújtjuk és 9 darab kört vágunk ki belőle, amivel kibéleljük a formákat. A tésztára sütőpapírt teszünk, erre pedig szárazbabot, majd 10 percre a sütőbe tesszük. A babot és a sütőpapírt eltávolítjuk, további 5 percre visszatesszük a sütőbe, majd kihűtjük.

A csokit gőz fölött vagy mikrohullámű sütőben felolvasztjuk, apránként hozzákeverjük a tejszínt.

A banánt vékony karikákra vágjuk, a málnát kiolvasztjuk.

Végül megtöltjük a tortácskákat: a tésztára rákenünk egy vékony réteg dió- vagy mogyorókrémet, erre rátesszük a tetszés szerinti gyümölcsöt, majd rákanalazunk a csokiból is. 30 percre a hűtőbe tesszük.

2009. március 3., kedd

Csokis-tejfölös süti

Nálam mindig nagy fejtörést okoz, hogy mit süssek. Van egy listám, ami folyamatosan bővül, de mondjuk pont a hétvégén - amikor időm is van sütni - a listán található sütik egikét sem kívánom. Ilyenkor előveszem a szakácskönyveimet vagy a netet böngészem. Így találtam meg Cooking star-nál ezt a tejfölös-csokis sütit (amit nyáron gyümölcsökkel fogok sütni).


Hozzávalók:

Almás pite12 dkg vaj
20 dkg cukor
37,5 dkg liszt
3 tojás (a fehérje és a sárgája szétválasztva)
1 cs. vaníliás cukor
45 dkg tejföl
1 cs sütőpor
20 dkg étcsoki feldarabolva

A cukrot a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját és a vaníliás cukrot is. A lisztet összekeverjük a sütőporral; a tojások fehérjét kemény habbá verjük; a csokit apró darabokra tördeljük/vagdossuk. A cukros-vajas keverékhez hozzákeverjük a tejfölt, a sütőporos lisztet, végül a tojások habját is.

Sütőpapírral bélelt tepsibe (kb. 35x25 cm) öntjük a tészta felét, megszórjuk a csoki felével, erre rákanalazzuk a tészta másik felét is. A tetejét megszórjuk a maradék csokival.

180 fokra előmelegített sütőben nekem 30 perc alatt megsült (eredeti recept szerint 40-50 perc).


2009. március 1., vasárnap

Fehércsokis-mascarponés-málnás pohárkrém

Monden túlzás nélkül: ez életem desszertje. A fűszeres Speculoos keksz, a savanykás málna és az édes csokis mascarponés krém tökéletesen kiegészíti egymást.

A mascarponés krém ötlete Macitól származik, csak én a málnát nem kevertem a krémbe, hanem külön rétegként használtam.


Hozzávalók 6 adaghoz:
20 dkg fehércsoki
50 dkg mascarpone
30 dkg fagyasztott málna
15 dkg Speculoos keksz

A kekszet ledaráljuk; a csokit felolvasztjuk és nagyon apró adagokban hozzákeverjük a mascarponét. Tényleg vigyázni kell vele, mert hajlamos megdermeszteni a csokit.

Most jönnek a rétegek: a kekszet két részre osztjuk, és a felét a poharak aljába kanalazzuk. Erre jön egy-egy adag mascarponés krém, majd a fagyasztott málna. A málnára ismét keksz kerül, erre pedig a maradék krém.

2009. február 16., hétfő

Pierre Hermé csokis keksze

Csokis kekszre volt szükségem, azonnal. Receptkeresés az ötezer darab szakácskönyvben, majd az interneten, ahol megtaláltam Millie-nél az igazi és legjobb csokis keksz receptjét , csak egy baj volt vele, a 24 órás pihentetési idő. Annyit tuti, hogy nem bírok ki, úgyhogy maradt Pierre Hermé keksze, fotó nélkül (nem voltam elég fürge).

Hozzávalók
11 dkg puha vaj
17,5 dkg étcsoki, apróra törve
11 dkg barna cukor
10 dkg porcukor
1 tojás
½ kávéskanál vaníliakivonat
22,5 dkg liszt
½ kávéskanál sütőpor
1 csipet só

A vajat habosra keverjük a kétféle cukorral, hozzáadjuk a tojást és a vaníliát. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzákeverjük a sót és a sütőport. A lisztes keveréket a vajas masszához keverjük, beleszórjuk az étcsoki darabkákat is (az étcsoki felét mandulás csokoládéval helyettesítettem).

Egy gáztepsit sütőpapírral kibélelünk, a tésztából kanállal kis gombócokat pakolunk a tepsire, egymástól elég nagy távolságra. A tetejüket kissé ellapítjuk.

170 fokra előmelegített tepsiben a mester szerint 8-10 perc alatt megsütjük, az én sütőmben 15 perc alatt lett kész.

2009. február 10., kedd

Fehércsokis-ribizlis muffin

A receptet Maci oldalán találtam, málna híján fagyasztott ribizli került bele. Csak egy dolgot változtattam: a 15 dkg cukor helyett 13 dkg került bele (eredeti itt).


2009. január 26., hétfő

Forró csokipuding

Nigella egyik műsorában láttam a receptet, szerintem tökéletes az ünnepek alatt felhalmozott csokikészletek hasznosítására.

Hozzávalók:
12,5 dkg vaj
12,5 dkg étcsoki
2 tojás
12,5 dkg cukor
3 ek. lisz

A vajat felkockázzuk, a csokit darabokra törjük és mikróban összeolvasztjuk. Hozzákeverjük a cukrot, a lisztet és egyenként a tojásokat is. Négy szuffléformát kivajazunk, a tésztát elosztjuk a formákba, és 200 fokos előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük. Melegen az igazán finom, mert a belseje ilyenkor még folyékony, a külső réteg pedig finom ropogós.

2009. január 25., vasárnap

Túrós kuglóf

Pénteken egy hatéves kukta segítségével sütöttem ezt a kuglófot: nagyszerű gyerekfoglalkoztató recept, az előkészítésben sokat tudnak segíteni.
Kevés energiabefektetés, nagy sikerélmény.


Hozzávalók:
25 dkg túró
25 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
25 dkg vaj
15 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
2 tojás
fél citrom reszelt héja
mazsola (opcionális)

A túrót áttörjük, a lisztet a sütőporral elvegyítjük. A vajat habosra keverjük a kétféle cukrorral. A tojásokat egyesével beledolgozzuk, hozzáadjuk a mazsolát (kihagytam), a citrom reszelt héját, a túrót és végül a lisztet. Kivajazott, lisztezett formában, 175 fokra előmelegített sütőben 50perc alatt megsütjük.

2009. január 16., péntek

Norvég fahéjas tekercs by Nigella

Nem gondoltam volna, hogy verni fogja nagymamám kelt tésztáját Nigella receptje, de igen. Szinte veri. Puha, omlós még másnap is. Nyamm.
A receptet a Hogyan váljunk házi istennőkké c. könyvében találtam. Az eredeti mennyiség kétharmadából készítettem el a csigákat, mert kihagytam a tekercsek alá való réteget.


Hozzávalók:
40 dkg liszt
6,6 dkg porcukor
kb 1/3 teáskanál só
3 dkg friss élesztő
6,6 dkg vaj
2,6 dl tej
1 tojás

A hozzávalókat a kenyérsütő géppel fél óra alatt megkelesztettem. Én még szórtam hozzá egy kis lisztet, mert elég folyós volt a tészta (de csak annyit, hogy ne ragadjon nyújtáskor oda a deszkához).

A töltelékhez:
10 dkg vaj
10 dkg barna cukor
1,5 teáskanál fahéj
Ezeket egyszerűen összekeverjük.

1 tojás felverve a bevonathoz.

A tésztát 50x25 centis téglalappá nyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, majd szorosan felcsavarjuk a tésztét. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, egy 35x25 centis tepsit kikenünk vajjal. A tekercset 2 centis szeletekre vágjuk és a tepsibe pakoljuk, nem baj, ha összeérnek. Megkenjük őket tojással és még 15 percig langyos helyen kelesztjük.
Nigella 20-25 percet ír sütési időnek, én kb. 10 perc után levettem a hőmérsékletet 175 fokra, és így sült meg gyönyörű barnára a süti.

2009. január 11., vasárnap

Diós süti


Az ünnepek alatt nem nagyon volt ihletem, és a bejglik és egyéb aprósütik helyett flódnit sütöttem, amivel természetesen az egész családot elláttam, de még így is kitartott a két ünnep között. A mélyhűtőmbe már nem tudtam beszuszakolni a legutóbbi diószállítmányt, így valamilyen diós sütit kerestem: a receptet Macinál találtam, szinte teljesen ugyanúgy készítettem (eredeti itt), csak a pekándiót sima dióval helyettesítettem.


Hozzávalók a tésztához:
25 dkg liszt
10 dkg cukor
1 csipet só
12 dkg hideg vaj
1 egész tojás

A diós töltelékhez:
40 dkg dió
10 dkg vaj
15 dkg barna cukor
5 dkg méz
1 csipet só
1 dl tejszín

A liszthez hozzáadjuk a cukrot, a sót és a hideg vajat elmorzsoljuk benne, majd a tojást is hozzákeverve összegyúrjuk a tésztát. A kinyújtott tésztát sütőpapírral kibélelt tepsibe (25x30) tesszük és egy órán keresztül a hűtőben pihentetjük. Amíg a tészta pihen, elkészítjük a diós tölteléket. A diót serpenyőben megpirítjuk. A vajat, a cukrot, a sót és a mézet összemelegítjük, majd hagyjuk langyosra hűlni, hozzáadjuk a tejszínt és a diót is. A tésztát megszurkáljuk és 175 fokos előmelegített sütőben elősütjük (maci 15-20 percet ír, nekem 18 volt), majd a tetejére egyenletesen rásimítjuk a diós keveréket és 25 perc alatt készre sütjük. Miután teljesen kihűlt, szeleteljük.


Blog Widget by LinkWithin