Jobb magyar nevet nem találtam, így maradt a pie. A receptet Lila Füge oldalán találtam már ezer éve, de valahogy mindig hátrébb és hátrébb csúszott a listámon, a mai napot viszont ideálisnak tartottam a sütéséhez. A dió ipari mennyiségben áll a mélyhűtőmben, a karamellt meg csak úgy spontán imádom, gondoltam könnyű is lesz összedobni vasárnap hajnalban. És nem.
Hozzávalók a tésztához:
16 dkg vaj
13 dkg porcukor
csipet só
1 tojás (plusz a tészta kenéséhez egy sárgája)
30 dkg liszt
kevés hideg víz
A tésztát összegyúrjuk, majd a hűtőbe tesszük pihenni, elméletileg 2 órára.
A karamellhez:
20 dkg kristálycukor
1 ek. citromlé
1 ek. víz
A diós töltelékhez:
150 ml tejszín
18 dkg cukor
25 dkg vaj
5 dkg méz
½ ek. kanál só (az eredetiben 2 szerepel)
30 dkg durvára vágott dió
A kristálycukrot karamellizáljuk a citromlével és a vízzel, aranybarna színű keveréket kell, hogy kapjunk.
A tejszínt, a vajat, a cukrot és a mézet összemelegítjük, majd lassan hozzákeverjük a karamellt. Vigyázni kell, mert a két keverék elég habzó állagú lesz, úgyhogy csak lassanként öntsük a karamellt a tejszínes masszához. Ismét összemelegítjük, majd hozzádjuk a diót és a sót.
A tészta 2/3 részét kinyújtjuk és egy kivajazott piteformába terítjük (24 cm-s). Beleöntjük a tölteléket, a maradék tésztát kinyújtjuk és a pite tetejére helyezzük, a széleket összedolgozzuk. Tojássárgájával megkenjük, és 200 fokon kb. 30 perc alatt megsütjük. Csak akkor szeleteljük, ha teljesen kihűlt.
A tészta tetejét a biztonság kedvéért megszurkáltam, de nem figyeltem arra, hogy a töltelék kicsit hígabb, és várható, hogy kifolyik, odaég, és az egész lakás füstbe borul. Javaslom, hogy alufóliával béleljünk ki egy gáztepsit, és tegyük a sütőrács alá, így megspórolhatunk egy sütősúrolást.
